Budapest, Szőlő utca 60. - Feketeország 2025-ben

Ne engem! Legalább most ne engem!

Mondja a nevem. Pedig neki mindegy. Lehet nekem is mindegy.

Állj fel fiam, mondja. Dehogy vagyok a fiad!
Fel kéne állni.
Na jó.
Fel.

Kérdez. Figyeljünk, hátha valami dereng.

Á, nem tudom.

Nézem a füzetem, hátha van valami erről a familiaritásról. Family, hehe, jótól kérdezed, te állat! Na, az van itt, hogy

a fa-milia-ri-tás egy függőségi viszony volt, a hűbériségnek egy formája, ahol a kisebb nemesek (fa-mi-li-á-ri-sok) egy nagybirtokos (úr) "családjához" csatlakoztak, katonai szolgálatért és védelemért cserébe, ami nem feltétlenül járt…

ÓBASZKI!

Ez kitépte a kezemből! Vigyázzba állok inkább.

Néz rám, nagy levegőt vesz. Akkora az orrlyuka, mint szoba. A nyakán megdagadnak az erek. Rábasztam.

Hogy belevered a fejembe? Hogy megtanulom?

Közelebb lép.
Most megfog.
A nyakamnál.

Suhanok, az asztal közelít. Zuhanok arccal. A kezem odacsapódik, én csináltam.
A kezem csinálta.

Szóval nem az arcom. Talán ennyi volt, és…
Ah, már a szeme is kidülledt. Ordít. Hagynom kellett volna, csak ezek a reflexek. Azt hogy csináljam, hogy ne védekezzek?!

Ordít.

Rángat, már a padlót látom. Ez meg a mennyezet. A padló hideg, amire koppan a hátam.

Csak ne látnálak! Csak ne hallanálak!

Erősebb. Megteheti.

Nehéz. Rám lépett. A cipőtalp nyúzza a bőröm, áhhhhhh! Nem kapok lev… Uhhhh - a bordám! A cipő orra is kemény.

Értem! Értem, b...meg! Legközelebb majd átnézem, csak hagyj békén! Felkelhetek? Segíts már ember!

Rángat.

Most az arca van itt. Túl itt.

Kutyageci vagyok?

Sípol a fülem. Ez ordít, de blokk. Semmi.

Mögöttem a fal, nem tudok hátrálni, nincs hely. Behúzom a kezem.
Minden izmom mint egy felhúzott csúzli.

Nyál fröcsög az arcomra. Büdös. Undorító. Elfordítom a fejem, most már minden mindegy.

Ne nézz! Érzem, ahogy nézel. Kék és vörös szemgolyó.

Most azt mondja: Vissza!

Az izmaim csak erre vártak, levegőt is alig mertem venni.

Vissza. Alá. Leül.

Ma túl vagyok rajta.