Navracsics Tibor és az erkölcsi mérce
Navracsics Tibor nem egy ostoba ember, de mégis igaza lehet Hadházy Ákosnak, aki szerint az egyik leggerinctelenebb fideszes - írja a közigazgatási miniszter most megjelent interjúja kapcsán véleménycikkében vendégszerzőnk, Nemes György.
Olvasom a Telexen megjelent kiváló interjút Navracsics Tibor miniszterrel és azon kapom magam, hogy bár nagyon nem szokásom, de Navracsics kapcsán kezdek egyetérteni Hadházy Ákos minősítésével, amely szerint a közigazgatási miniszter az egyik leggerinctelenebb fideszes. Navracsics ugyanis büszke az erkölcsi mércéjére, de nem érdekli Hatvanpuszta. Sem az, hogy milyen anyagi fedezetből épült, sem az, hogy egyáltalán ilyen formában létrejöhetett. Már csak az a kérdés, hogy akkor milyen erkölcsi mércéje lehet Navracsics Tibornak?
Navracsics Tibor nem ostoba. Jogvégzett ember, akit beszippantott a politikatudomány, olyannyira, hogy már 30 évesen a Magyar Politikai Intézet Egyesület alelnöke lehetett, 2007-ben pedig a hallgatók az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán az év oktatójának választották. Ilyen kvalitású ember mondandójára az emberek általában sokat adnak, értékesnek, iránymutatónak tekintik.
Valahogy mégis komoly erkölcsi hiátusról árulkodik szinte minden egyes megszólalása ebben az interjúban. Mintha önmagának próbálná igazolni az igazolhatatlant, miközben pontosan tudja, hogy amit tett és tesz, az vállalhatatlan. Nem szeretném az egész interjút végig elemezni, mert ember nem olvasná el azt a 120 oldalt. Inkább csak kiemelek párat Navracsics mondandóiból gondolatébresztőnek.
Már ott megmutatkozik a zavar, amikor a feltett kérdésre, miszerint mi tartja még a Fideszben, a válaszában nem ideológiai, erkölcsi, értékrendi alapokra hivatkozik, hanem „egy nemzedéki szolidaritásra”. Nem szeretném megerőszakolni a gondolatmenetét, de ez nagyon nincs távol a lojalitástól. Amikor valakinek a fiatalkori élmények, az akkori közösségben eltöltött idő nosztalgiája jelent összetartozást egy politikai közegben és nem a politikai értékrendek, akkor vajon milyen erkölcsiségről beszélhetünk? Egy politikai pártot ugyanis nem tizenegynéhány ember fiatalkori élménye és akkori vágyai tartanak egybe, hanem többek között annak a sokmilliós politikai közösségnek egy egész országra gyakorolt hatása, a hatalomban betöltött szerepe és felelőssége. Egy olyan kivételes intellektusnak, mint amilyen Navracsicsé nehezen hihető, hogy ez a bornírt, szánalmasan ostoba hivatkozás ne tűnt volna fel. Mégis megtette. Mégis politikai idiótát (vagy gazembert?) csinált magából egyetlen gondolattal.
A NER rendszere kapcsán érzett felelősség felvetésére megjegyzi: „Szerintem majdnem mindegy, hogy én mennyire érzem a felelősségemet. Ennél sokkal fontosabb, hogy azt látom, a nyilvánosság felelősnek tart.” Navracsics szerint neki van erkölcsi mércéje, de nem azt tekinti irányadónak a tettei kapcsán, hanem azt, hogy őt minek látják mások. Mégis úgy folytatja, hogy „…vannak olyan ügyek, amikor zavar(a közvélemény minősítése), mert semmi közöm hozzájuk, és nem is tudtam róluk, vagy adott esetben az akaratom ellenére történtek így.”
Itt már konkrétan megijedek. Magyarul Navracsics szerint a Fidesz döntései nem tartoznak rá, aki a Fidesz vezető politikusa. Ezek a döntések, melyeket nem ő hozott meg a Fideszben rá nem tartoznak, ő ezekért nem felelős. Navracsics 1998 óta mindig a Fidesz legmagasabb pozícióinak egyikét töltötte be, és ezen az Európai Bizottság biztosaként eltöltött 5 éve sem jelent túlzottan nagy eltávolodást, olyannyira nem, hogy ezt követően kormánybiztos, majd miniszter lett. Döntő szerepe és befolyása volt abban, hogy mivé lett a Fidesz és a NER. Ennek ellenére Navracsics a saját erkölcsi mércéje szerint, önmagától nem érzi magát felelősnek a Fidesz tetteiért, de mivel a közvélemény erre rákényszeríti, így kényszeredetten elfogadja ezt a minősítést. Értik?
Egy jelentős hatalmat birtokló ember, aki egy közösségnek köszönheti a hatalmát, döntéshozói szerepét, aki a közösség tagjaként tevékenykedik és a közösség jóváhagyásával, elvárásainak megfelelően kell tegye, amit tesz nem vállal sorsközösséget a közösséggel, a közösség által meghozott döntésekkel. Milyen erkölcse van ennek az embernek?
De Navracsics még tudja tetézni.
„Szerintem az belefér a politikai vita kereteibe, ha valaki a liberálisokat gúnyos jelzővel illeti…” Szerinte ezek a politikai vita részei, nincs itt semmi látnivaló. Nézzük a folyományait ezeknek a „politikai vitáknak”, „gúnyolódásoknak”:
Kövér Lászlónak, a magyar Parlament elnökének, ilyesformán a harmadik legnagyobb politikai méltóságnak és a nemzet egységét kifejező politikusnak a véleménye szerint az ellenzék nem a nemzet része.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az ellenzékiek kiirtandó poloskák.
Nem mennék végig az összes minősítésen, szerintem ennyi is épp elég. A párhuzamokat a világtörténelemből és a magyar történelemből ismerjük, a közgondolkodásra gyakorolt hatásaikat is, pláne azok következményeit. És ennek a kivételes képességű Navracsicsnak ez ”belefér”.
Még egy kis „apróság” az interjúból:
„A hatvanpusztai birtok sem zavarja?
Engem nem zavar, mert elfogadom azt, amit a miniszterelnök mond.”
Egyből eszembe ugrik az Indul a bakterház Regős Bendegúzának ikonikus mondata, amikor a levesből kihalászott szarvasbogarat nézegeti: Hunyjuk be a szemünket és úgy falatozzunk. Navracsics Tibor is így nyeli le a NER összes mocskát.
„Nincs valamilyen erkölcsi mérce, amit meghúz?
Van erkölcsi mércém, ezt ne vitassa el tőlem.”
Valóban van Navracsicsnak erkölcsi mércéje, de olyan mélyre nem javasolt egy igaz magyar embernek lemennie.
Szerző: Nemes György
(A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Kontroll szerkesztőségének álláspontját.)
Fotó: Facebook / Navracsics Tibor