Holoda Attila szerint lassan ideje lenne azzal megbarátkozni, hogy hazánkban is emelni kell az üzemanyagárakon

Holoda Attila energetikai szakértő egy podcastben beszélt arról: előbb-utóbb a magyar lakosságnak is meg kell éreznie a kőolaj világpiaci árának változását. A Hormuzi-szoros helyzetének elemzésével kezdődő beszélgetés alapvetően a hazai energiabiztonságról szólt, ahol Holoda többször megerősítette: jelentős veszteségeket termel a védett benzin - és dizelár. 

A részvénypiacok láthatóan nem vették komolyan a Hormuzi-szoros lezárását – kezdte a beszélgetést Holoda Attila energetikai szakértő a Concorde Podcast adásában. Bár a beszélgetés fókuszában alapvetően a magyar energiabiztonság állt, a témát a Hormuzi-szoros helyzetének elemzésével indították.

A Hormuzi-szoros a globális ellátási láncok második legfontosabb útvonala, ahol békeidőben a globális kőolajexport 15–20 százaléka halad keresztül. Természetesen a csatornán nemcsak „fekete aranyat”, hanem földgázt, alumíniumot, műtrágyát és más nélkülözhetetlen árukat is szállítanak. Például az elektronikai iparban használt hélium tengeren szállított mennyiségének 38 százaléka is itt halad át. Február végén az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt. Teherán – mivel nem tudott igazán fájó csapást mérni az USA-ra – úgy határozott, hogy a nemzetközi kereskedelem ütőerét veszi célba. Drón- és rakétatámadásokkal megbénított több gyárat is az öböl menti országokban, illetve lezárta a Hormuzi-szorost. Washington válasza erre a lépésre „trumpos” volt: amennyiben Irán nem biztosít szabad átjárást a csatornán, az Egyesült Államok blokád alá vonja a blokádot. Ebben a helyzetben a szoros mindkét oldalán azt láthatjuk, hogy a hajók vesztegelnek, és rakományukkal együtt hánykolódnak a tengeren.

Holoda Attila szerint a piacok részéről hisztérikus reakciót láthatunk: az árfolyamok heves kilengéseket produkálnak egy-egy amerikai vagy iráni bejelentésre, de összességében nincs lefelé mutató trend. Mintha a piac arra számítana, hogy a konfliktus bármelyik pillanatban véget érhet, és minden azonnal visszatér a normális kerékvágásba.

„A Hormuzi-szoros jelentősége messze túlmutat azon, mint amit elsőre feltételeznénk, és ez nem tükröződik a tőzsdei árazásokban. Ha korábban azt mondtuk volna, hogy a globális olajkínálat ötöde kiesik a piacról, akkor arra számítottunk volna, hogy az olajár felszökik 150–200 dollárra hordónként. Ez történelmi csúcsot jelentene, hiszen az eddigi rekordot a 2008-as válság idején láthattuk, 140–150 dollár között” – fogalmazott az energetikai szakértő.

Holoda szerint már most beláthatatlan, hogy mennyi idő kell az ellátási lánc helyreállásához, pedig a krízis még véget sem ért. Ezt a világ már most is érzi, még ha nem is akarja beismerni. A Hormuzi-szoros miatt kieső készleteket nem lehet máshonnan pótolni, a tovagyűrűző hatások erőteljes megjelenéséhez pedig idő kell. Az viszont egyértelmű, hogy a tőzsdétől nem ezt a reakciót várta volna: elméletileg egy ilyen válságnak negatív trendet kellett volna elindítania. A világban talán ezért sem tudatosul, mekkora a baj.

A kőolajfinomítóknak vannak tartalékaik, amelyekkel akár hónapokig fenn tudják tartani a termelést. A beszerzéseket viszont mindenki árgus szemekkel figyeli, és folyamatosan vizsgálják, honnan tudnak még nyersanyagot szerezni. „Azt gondolom, hogy június-júliusban már el kell gondolkozni azon, amit az arab országok mondanak: a helyreállításhoz ágazattól függően fél-másfél évre lesz szükség” – jelezte Holoda.

A jelenlegi helyzet legnagyobb nyertesei azok, akik rendelkeznek fizikai kőolajkészletekkel. Korábban a fizikai és a tőzsdei ár között előfordult, hogy mindössze 1–2 dollár volt a különbség. Jelenleg ez az eltérés akár 20–25 dollár is lehet a fizikai javára, és az olló folyamatosan nyílik. Akinek van elérhető készlete, az arcátlanul srófolhatja felfelé az árat, ami végeredményben oda vezet, hogy a kőolajszármazékok – például a műanyag – ára is emelkedni kezd. „A folyamat végén az apró műanyag játékkatonák árában is látható lesz ez az iráni konfliktus” – tette hozzá Holoda.

Hazánkra rátérve a szakértő arról beszélt: kis, importfüggő országként nem tudjuk magunkat függetleníteni a kőolajár-ingadozástól, így előbb-utóbb érezni fogjuk az üzemanyagárakon a világpiaci változásokat. Példaként említette, hogy a Hormuzi-szoros helyzete miatt a korábban olcsó orosz (urali) olaj mára nagyságrendileg a Brenttel azonos árszinten mozog. Az orosz földgáz ára pedig a holland tőzsdei árat (TTF) követi másfél–hét hónapos csúszással, amihez a szállítási költséget is hozzá kell számolni. Jelenleg mintegy 1,8 milliárd köbméter a hazai éves gáztermelés, ami a 8,3 milliárd köbméteres hazai fogyasztásnak nagyjából 20–25 százalékát képes fedezni.

Az 595 forintos benzinen és 610 forintos dízelen rögzített védett ár fenntartásának fedezete a stratégiai készlet. E készlet felszabadítása – amelyet alapvetően vis maior helyzetben ildomos használni – rövid távon ugyan működőképes megoldás, de meg kell barátkozni a gondolattal, hogy idővel az üzemanyagárakat emelni kell. Holoda szerint 50–100 milliárd forintos veszteség is keletkezhet, ha június 30-ig fennmarad a védett ár. Mivel minden liter üzemanyag árába 3 forint 30 fillér készletezési díj van beépítve, egy ekkora hiány visszapótlása ebből a keretből mintegy 15 évet venne igénybe.

Kiemelte: a valódi probléma a hazai bérezéssel van. Amennyiben német árakat kellene fizetni, ám cserébe német bérek járnának, a magyarok jelentős többsége valószínűleg elfogadná ezt az üzletet. A legnagyobb hátrányunk ennek elérésében a hazai cégek versenyképességének hiánya – amihez a lakossági rezsicsökkentésből adódó, kkv-szektorra terhelt magasabb ipari energiaárak is nagymértékben hozzájárulnak. Úgy véli, amint a vállalatok elkezdenek egymással versenyezni a szabadpiacon, és ezzel javul a versenyképesség (majd a bérek), fokozatosan és inkrementálisan hozzá lehet nyúlni a lakossági energiaárakhoz is.

A műsor végén Holoda hangsúlyozta, hogy hazánk fizikailag le tud válni az orosz gázról: az ukrán tranzit és a Török Áramlat kapacitása nélkül is bejövő évi 13,6 milliárd köbméternyi betáplálási kapacitásunk van, ami bőségesen fedezi a 8,3 milliárd köbméteres szükségletet. Magyarország ráadásul rendkívül kedvező helyzetben van a gáztározók terén: a 6,5 milliárd köbméteres tárolókapacitás a teljes éves hazai fogyasztás 72 százalékát képes fedezni (szemben például Németországgal, ahol ez az arány a 25 százalékot sem éri el a hatalmas, 100 milliárd köbméteres fogyasztásuk mellett).

A kőolaj terén is kedvezőbbek az adottságaink, mint gondolnánk: mivel két betápláló vezetékünk van, ahhoz a szűk, alig 14 százaléknyi európai finomítói elithez tartozunk, amelyek egynél több vezetékkel rendelkeznek. A megújulók terén a napenergia kapacitásunk is elképesztő utat járt be: a 2010-es 1,4 megawattról napjainkra több mint 8500 megawattra nőtt, ami alig 16 év alatt hatezerszeres növekedést jelent. A hálózati- és energiatárolási (például szivattyús víztározók) infrastruktúra fejlesztése azonban ezzel nem tartott lépést, így a hálózat sokszor nem tudja befogadni ezt az energiát.

Fotó: YouTube / Concorde Podcast