Dunai árvíz, tiszai aszály – segíthet egyik a másikon?

Szeptember érdekes időjárási helyzetet villantott a régió számára. A szokásoshoz képest több fokkal túlmelegedett Földközi-tenger erős párolgása az északról érkező első hidegebb beáramlástól szokatlan erős ciklont okozott: ez volt Borisz, amely végül Ausztria és Csehország felett okozott szinte példátlan csapadékhullást. 

A csapadékzóna nagyobb része szerencsére (és az előzetes becslések ellenére) nem a Duna vízgyűjtőjét érte, így hazánkban az árvíz viszonylag könnyen kezelhető volt. Október elején újabb ciklont, ezúttal Kasszandra néven, okozott a meleg, párás tengeri levegő és a hidegbeáramlás kombója: most nagyrészt Boszniát érte a katasztrofális eső, áradásokat, földcsuszamlásokat okozva, lezárva az ország egyik legfontosabb közlekedési vonalát is.

A hazai sajtóban hetek óta divatos téma az „ennyi víz jött a Dunában, mi kiengedjük az országból, miközben kiszárad az Alföld”. A dolog mindkét oldala igaz, de lássuk, hogy (1) miért nem „csereszabatos” a dunai árvíz és a tiszai alföld kiszáradása, és (2) mi az, amit ott mégis meg lehet és meg is kell tenni.

Az első, amit nem győzök eléggé hangsúlyozni: a dunai árvizek nem vezethetők át Magyarországon a tiszai vízgyűjtőre. Bár eléggé adja magát a gondolat, hogy az Alföld egy sík valami, miért ne lehetne ott csatornát építeni, már eleink is tervezték a „Duna-Tisza csatornát”, sőt, az eleje meg is épült, a dunai (pontosabban: az árvizektől eleve elzárt Ráckevei-Dunából épített) kiágazástól nem egészen Dabasig, ne dőljünk be neki. Nem véletlenül csak addig épült meg. Az Alföld nem tükörsima. A Duna-Tisza köze különösen nem az! Az, amit vízügyes és aszályelemző körökben is „Homokhátság”-nak nevezünk, az tényleg hátság. Legalacsonyabb keresztezési pontjai kb. harminc méterrel (10 emelet) vannak a Duna és negyvennel a Tisza szintje felett. 

A hátság épp ott kezd emelkedni, ameddig a csatorna torzója ma ér: ott dönteni kéne, hogy ássunk harminc méter mély szurdokot a hátságba (és vágjuk tönkre a maradék felszín alatti víztartókat is ezzel), vagy kezdjünk horribilis költséggel zsiliprendszert építeni

Olyan egyszerű megoldás ugyanis nincs, hogy a Duna vize és árvize „felmásszon” harminc métert és onnan lefolyna a Tiszába. Erre értelmes és gazdaságos megoldást nem látok. Az persze a csatorna hamvába holt ötletétől függetlenül lehetséges, sőt szükséges, hogy a Homokhátság gerincére másodpercenként 10-20 köbméter vizet juttassunk a Dunából, és ott nagyon aprólékosan megtervezve a talajvíz pótlására használjuk.

 Ez (az egyéb hatásokat most nem beleszámítva) 5000 négyzetkilométerre vetítve kb. évi 10 centit tudna emelni a talajvízszinten. És minthogy nem különösebben érdekes, hogy ez a vízemelés mikor történjen, lehetne akkor is pörgetni a villamos emelőszivattyúkat, amikor a nyári napenergia-túlkínálat nulla forint közelébe, vagy néha akár mínuszba viszi az ott termelt áram árát. A Duna-menti síkságon, a Homokhátság nyugati előterében a vízpótlás, a talajvízszint emelése másodpercenként 40-50 köbméter vízzel bőven megoldható.

(A Duna-Tisza csatorna hossz-szelvényének terve az 1930-as évekből (forrás: Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum - Duna Múzeum. "DM_MD_2011.1.1: Duna-Tisza csatorna" Utoljára módosítva 2023-10-06. https://hu.museum-digital.org/object/853164 ). Ez a műtárgy nem képes a dunai nagyvizek tiszai átvezetésére – már csak azért sem, mert a nagyvizektől eleve elzárt Ráckevei-Soroksári Dunából indul. Ez egy hajózócsatorna terve, amely gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja a Homokhátság talajviszonyait.)

De mi legyen a Tiszával, pontosabban a tiszai Alfölddel, amelynek kiszáradása 2022 nyarán is ikonikus volt, idén pedig ez majdnem megismétlődött?

A Tisza árvizei jóval kisebbek a Dunáénál: a csúcs vízhozam 5-6 nap alatt lenne képes megtölteni a Balatont, miközben a folyó környéke jóval inkább kiszáradt mára, mint a Duna szomszédsága. Ez felveti azt az egyre sürgetőbb igényt, hogy amikor a Tiszán és mellékfolyóin egyáltalán előfordul nagyvíz (inkább a téli-kora tavaszi időszakban), akkor annak egy részét, nagyjából másfél-két Balaton köbtartalomban tényleg vissza kell tartani a nyári szárazság mérséklésére. Ez azonban nem lehetséges simán duzzasztógátakkal és tározótavakkal. 

A táj megértése szükséges ehhez: annak ismerete, hogy a vízrendezések előtt hol voltak alacsony, rendszeresen vízjárta területek, amelyek ma, szántóföldként sem fialnak sokat. A folyók menti alacsony árterek és a régi mocsárvidékek mind alkalmasak a víz tárolására és a talajba juttatására.

Amit viszont mindenképp jegyezzünk meg, még mielőtt Borisz és Kasszandra után a következő csapadékos ciklon éri térségünket: a Duna mégoly nagy vizével sem orvosolhatjuk a Tisza vízgyűjtőjének szárazságát. A Duna a saját környezetének és a Homokhátságnak a nedvesítésére alkalmas és szükséges – keletebbre a korábbi tájhasználat részleges visszaállítása nem lesz elkerülhető.

A címlapkép forrása: idokep.hu