51 perce

Újranyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint megalázó felirat fogadja a látogatókat

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Újranyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint megalázó felirat fogadja a látogatókat

Egy hét után kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum, miközben továbbra is zajlik az állandó kiállítás szakmai felülvizsgálata. A tárlat egyelőre változatlan maradt, a bejáratnál viszont tábla jelzi, hogy független történészek, kurátorok bevonásával vizsgálják felül annak tartalmát és szemléletét. Schmidt Mária volt főigazgató szerint a felirat megalázza a múzeum dolgozóit, Bayer Zsolt pedig „aljas, ocsmány feliratnak” nevezte azt.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebookon azt írta, a múzeumot azért zárták be átmenetileg, hogy kialakítsák az intézmény üzemeltetéséhez szükséges jogi kereteket. Ezzel párhuzamosan elindult a szakmai átvilágítás is, ez azonban hosszabb időt vesz igénybe, ezért úgy döntöttek, addig sem tartják zárva az intézményt. „Az érdeklődőket nem szeretnénk ilyen hosszan távol tartani a múzeumtól, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az időszakban is megnyitjuk a múzeumot. A látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi a szakmai átvilágítás tényét” – közölte a tárcavezető.

Az első héten ingyenesen lehet megnézni a kiállítást. Tarr Zoltán ezt azzal indokolta, hogy így bárki személyesen is megismerheti a szakmai vitákat kiváltó tárlatot. „Azért dolgozunk, hogy a Ház a múlt sokrétűségét és a különböző nézőpontokat egyaránt hitelesen bemutassa, és valódi teret adjon a múlttal való szembenézésnek” – fogalmazott a miniszter.

Schmidt Mária leváltásától a tüntetésig

Az események egy héttel korábban gyorsultak fel: Tarr Zoltán szeptember 15-én jelentette be Schmidt Mária főigazgatói megbízatásának megszüntetését és a Terror Háza ideiglenes bezárását. A döntés után a miniszter a kiállítás szakmai felülvizsgálatáról is beszélt, majd már másnap közölte, hogy szeptember 22-én újranyitják az intézményt.

Schmidt leváltása és a tervezett átalakítás komoly tiltakozást váltott ki a korábbi kormánypárti oldal szereplőiből. Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László vasárnap demonstrációt tartottak a Terror Háza előtt, amelyen néhány százan vettek részt. A tüntetők Schmidt Mária leváltása és a múzeum átalakítása ellen tiltakoztak.

Schmidt Mária: a felháborodás miatt nyitották újra a múzeumot

Schmidt Mária kedden Tarr Zoltán bejegyzésére reagálva hiteltelennek nevezte a miniszter indoklását. Szerinte az események időrendje azt mutatja, hogy a kormány a tiltakozás hatására döntött az újranyitás mellett. „Ma éppen azt állítja, hogy az volt a célja, hogy »az intézmény üzemeltetéséhez szükséges jogi keretek kialakítása« megtörténjen és ezért zárta be határozatlan időre, majd 24 órán belül bejelentette, hogy mégis kinyit és ingyenesen lesz látogatható a Terror Háza Múzeum” – írta a volt főigazgató a Facebookon.

Schmidt szerint az ingyenes belépés is ellentmond a kormány magyarázatának.

„Ez természetesen egy teljesen hiteltelen magyarázat, hiszen ha így lett volna, akkor szednének jegyet, nem ingyenesen lenne látogatható egy olyan múzeum, amelynek a tárlata Ön szerint »egyoldalú«. Ez a két állítás egyszerre teljesen inkoherens. Ráadásul mivel az ott dolgozó kollégák munkavégzését eredetileg szeptember 30-ig felfüggesztette, lehet látni, hogy a felháborodás miatt nyitotta újra a Múzeumot” – jegyezte meg posztjában Schmidt Mária.

A volt főigazgató ismét arra kérte Tarr Zoltánt, mondja meg konkrétan, milyen kifogásai vannak a Terror Háza kiállításával szemben, és kik vesznek részt annak felülvizsgálatában.

„A lényeg a következő: továbbra sem válaszolt még arra az egyszerű kérdésre, hogy Önnek, mint emlékezetpolitikáért felelős miniszternek mi a kifogása a Terror Háza Múzeummal szemben. Továbbra is a »szakma«, azaz a hegemón liberális történészcéh szoknyája mögé bújik” – fogalmazott Schmidt.

A bejáratnál már jelzik a felülvizsgálatot

A kedden érkező látogatókat egy új információs tábla fogadja, amely szerint a Terror Háza az elmúlt 24 évben „egy meghatározott értelmezésben” mutatta be a közelmúlt történelmét. „Most független történészek és kurátorok bevonásával felülvizsgáljuk a kiállítás tartalmát és szemléletét. Azért dolgozunk, hogy a Ház a múlt sokrétűségét és a különböző nézőpontokat egyaránt hitelesen bemutassa, és valódi teret adjon a múlttal való szembenézésnek” – olvasható a táblán.

Schmidt Mária szerint a felirat megalázza az intézmény munkatársait. Továbbra is választ vár arra, hogy kik végzik a felülvizsgálatot, illetve pontosan mit kifogásol a kormány a jelenlegi kiállításban.

Bayer Zsolt: először „a tettesek fala fog eltűnni”

Bayer Zsolt már hétfő este reagált a táblára. A Magyar Nemzet honlapján vezetett blogján közölte annak fényképét, és azt írta: „a keddi nyitáskor ez az aljas, ocsmány felirat fogadja a látogatókat a Terror Házában.”

Írását így folytatta:

„és hogy kik lesznek azok a független történészek? A hajdani SZDSZ levitézlett maradéka. És hogy mi fog történni? Először majd a tettesek fala fog eltűnni. Utána pedig majd kiderül, hogy 1956 valójában ellenforradalom volt. De semmi baj. Majd ezt is rendbe tesszük. A maradékot pedig eltakarítjuk...”

Az állandó kiállítás szakmai felülvizsgálata tehát folytatódik, de egyelőre nem ismert, kik vesznek részt az átvilágításban, és az sem, hogy annak végén milyen változtatásokat hajtanak végre a tárlaton.

Fotó: Schmidt Mária / Facebook

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak