47 perce

Elbocsátási hullám indult a munkaerőpiacon – a NER-es cégeket még csak most éri el

Elbocsátási hullám indult a munkaerőpiacon – a NER-es cégeket még csak most éri el

Forrás: Getty Images

Az elmúlt évhez képest drasztikus, mintegy 30 százalékos növekedés történt a csoportos leépítések tekintetében – írja a Népszava Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatójának kutatása és a KSH adatai alapján.

A csoportos elbocsátások száma 2026 első négy hónapjában már elérte a 2098 főt – mondta Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai igazgatója a Népszavának. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentései alapján készített kalkulációja szerint a növekedés 2024-hez képest drámai mértékű: az évek első négy hónapját összehasonlítva duplájára nőtt az elküldöttek száma. 

Úgy véli, a helyzet azért különösen aggasztó, mert a „csendes leépítések” hónapok óta zajlanak. A cégek már nemcsak nem töltik be a kifutó/nyugdíjas állásokat, hanem elkezdtek felmondani a dolgozóiknak. Számításai szerint év végére akár a tízezret is meghaladhatja az elbocsátottak száma.

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy a választások után meggyengülő, NER-közeli vállalkozásokat jobban érintheti a leépítési hullám. Becslése szerint 3000–5000 ilyen cég működik Magyarországon, és ha ezek közül több is csoportos elbocsátásba kezd, tömegek kerülhetnek utcára.

Ennek hatására az álláskeresők száma a jelenlegi 220 ezerről akár 250 ezer közelébe emelkedhet őszre. Közben a nyitott álláshelyek száma történelmi mélypontra süllyedt: a versenyszférában alig 40 ezer, az állami szektorban pedig 22 ezer betöltetlen pozíció van, ami még a Covid-időszaknál is gyengébb munkaerőpiacot jelez.

Nógrádi szerint az új kormány számára az uniós források gyors bevonása jelenthetné az egyik megoldást. Az viszont szinte biztos, hogy egy részéről le kell mondani, mert nem lesz elegendő idő a források lehívására és felhasználására – erről az Európai Bizottság tájékoztatta az újonnan megalakult magyar kormányt.

A munkaerőpiaci feszültséget jól mutatja a Balaton környéki helyzet is: a korábban diákok által betöltött szezonális állásokra egyre több munkanélküli vagy frissen elbocsátott felnőtt jelentkezik, kiszorítva a fiatalokat a nyári munkákból.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak