Embert faragni az utcai harcosból

Karácsony első napja van. Mint politikával aktívan foglalkozó tollforgató, minden évben megfigyelek egy érdekes kettősséget: amíg mi úgy tekintünk erre az ünnepre, mint az elcsendesedés, a visszavonulás, na meg persze a rengeteg evés és ivás napjaira, addig a politikusaink számára ennek az időszaknak pusztán egyetlen célja van: a lehető legtöbb like, megosztás és komment begyűjtése, sokszor elképesztően szürreális képekkel, videókkal. Csak hogy egyet említsek: a harmonikázó Hadházy Ákos számomra az év egyik váratlan eseménye volt.

Épp emiatt roppantul szórakoztató program ilyenkor felmenni bármelyik közösségimédia-felületre, már ha valakiben még ilyenkor is ég a közélet megismerése iránti vágy. Így tettem hát én is, az algoritmus pedig tudta a dolgát: egyenesen Orbán Viktor rövid videóit tárta elém, olykor egymás után. Miközben ezeket néztem, a kormányfőnek egy olyan oldala tárult elém, amelyről hajlamosak vagyunk elfeledkezni: birkapörköltet kóstolt, egy fiatal srácnak ígért egy bokszzsákot, vagy éppen arról mesélt, hogy karácsonykor számára az a legszebb, hogy újra együtt van a családja. Az igazság az, hogy már-már túl sok ilyen videót láttam a miniszterelnöktől, ez pedig elgondolkodtatott.

Miért nem vagyok már képes Orbán Viktorra mint egy hozzám hasonló emberre tekinteni? Miért vagyunk ezzel sokan így? 22 éves vagyok, 2003-ban születtem. Amióta képes vagyok észlelni, érteni a körülöttem lévő világot, Orbán Viktor volt Magyarország miniszterelnöke. Számomra tehát alapvetően egy sokkal magasabb pódiumon áll a kormányfő, mint azok számára, akik megéltek más vezetéseket is előtte. Nagyon sokáig azt hittem, ez áll a háttérben: egyszerűen csak a tény, hogy ebben nevelkedtem. Mostanra ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy ennél többről van szó: 

Orbán Viktor azért, hogy karaktere egy „magasabb polcra” kerülhessen, elszakadt a mindennapoktól.

Volt utcai harcos, forradalmár, oroszokat kiűző hős, a nyomuló brüsszeli seregek ellen Hunyadiként ellenálló hadvezér – csak épp ember nem. A magyarok nem egy olyan ötgyermekes családapát láttak, aki meghallgatja őket, megérti a hangjukat, becsatornázza az érdekeiket. Az orbáni karakter lényege az volt, hogy ő feletted áll, biztonságot ad, neked pedig pusztán annyi a dolgod, hogy jó helyre szavazol, amikor eljön az ideje. Tisztában vagyok azzal, hogy ez önmagában nem egy hatalmas megfejtés. Azért tartottam fontosnak ezt mégis levezetni, mert Magyar Péter megjelenésével megdőlt az a klasszikus magyar gondolat, hogy csak a hagyományos értelemben vett „erős ember” lehet sikeres a 2010 utáni magyar politikában.

Orbán láthatóan igyekszik emberi gesztusokat tenni az utóbbi időben. Ám amíg meglátásom szerint nála ez nagyrészt karakteridegen, Magyar Péter számára ez egy sokkal természetesebb szerep a közéletben. Néhány nappal ezelőtt jelent meg egy kép, ahogy a TISZA elnöke egy szerencsétlenebb sorsú honfitársunkkal ebédel a párt ételosztásán; a képhez megjegyzésként ennyit írt: 

„A jutalmam, hogy tehetem.”

Kampányfogás? Persze, ráadásul egy rendkívül klasszikus, utcai politizálást láthatunk. Mégis, amikor a képre tekintünk, sokkal inkább működik, mint Orbán bokszzsákja. A miniszterelnököt nagyon sokáig csak előre leegyeztetett, fixált helyzetekben láthattuk, ez ugye a Rogán–Habony-féle kommunikációs iskola sajátja. Minél kevesebb kockázat, annál kevesebb hiba. Ugyanakkor Magyar Péter visszahozta azt a spontaneitást, aminek köszönhetően eljutottunk oda, hogy amíg tőle egy ilyen kép nem feltétlenül úgy csapódik le, mint egy kampányfogás (elég megnézni a hozzászólásokat), addig Orbán Viktornál ezek a jelenetek megjátszottnak, előre beállítottnak, már-már izzadtságszagúnak tűnnek. Éppen amiatt, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy a miniszterelnök csak ilyen helyzetekben jelenik meg.

Lehet-e humanizálni Orbán Viktort? Vissza lehet-e térni ahhoz az állapothoz, ahol ő is egy volt közülünk? Természetesen ebben Hatvanpuszta, az ország állapota és főleg a gyermekvédelmi botrány alapvetően hátrányt jelent, ugyanakkor más miatt tartom ezt már lehetetlennek: ahhoz, hogy Orbán visszanyerje karakterét, újra aktívan az emberek között kellene lennie. Nem a trumpi mintára megfigyelhető arénakampányolásra kellene helyezni a hangsúlyt, hanem valóban visszatérni az utcai politizáláshoz, ahogyan azt például Lázár János teszi. Ez pedig túl sok rizikó, s hiába váltotta Rogánt és Habonyt Orbán Balázs – sőt egyesek szerint maga Orbán Viktor áll a kampány élén –, egy dolog nem fog változni: az utcai harcos továbbra is kerülni fogja az utcát. Így pedig ezek a videók nem maradnak mások, mint bizonyítékok arra, hogy a kormányfő elveszítette emberi harcát a végtelen szabadságharcban.