2025.05.28. 07:23

Parajd: vége a híres sóbányának?

Parajd: vége a híres sóbányának?

Már hetek óta tart a fenyegető helyzet, amely most valósággá vált: hétfő óta szakadó eső érte a Székelyföldet, és a Korond pataka soha nem mért, 60 köbméter/másodperc hozammal folyt (ez kb. a Rába átlagos vízhozamának kétszerese). Ez a szokásos hozam százszorosa itt. A parajdi sóbánya hetek óta „ereszt”, vagyis bejut a víz, most viszont – hiába szivattyúztak egy ideig – egy beszakadás miatt szinte a fenti egész hozam beömlik a bányába. Ez semmilyen bányának nem használ, de a sónak különösen nem.

Hogy került oda a só? Ez még a földtörténet miocén korára vezethető vissza, amikor a kialakuló Kárpát-medence belsejét kitöltő tengerrész leszakadt a világtengerről, lassan kiszáradt, a só pedig ott maradt az ebben a korban lerakódott rétegek tetején. Későbbi üledékek részben befedték, de a bányászat pont azért indult, mert helyenként a felszínig érve megmaradt.

A lelőhelyet már a rómaiak és az államalapító magyarok is ismerték, a mai bánya kialakítása az 1760-as években indult. Aki járt arra – nekem volt szerencsém – azt busszal vitték le több 10 méter mélyre, onnan még lépcsőzni kellett. Az óriási termek látványa egész különleges volt, a gyerekeink nagyon élvezték a mászófalakat. Ennek most úgy tűnik, vége.

viber_kép_2025-05-27_18-43-06-690.jpg

A veszélyes helyzet több hete fennáll, a bánya azóta nem is látogatható. Most a még lent dolgozókat is azonnal kihozták. Másodpercenként ötven-hatvanezer liter víz ezeket az óriási termeket egy napon belül fel tudja tölteni, most pedig kb. oda folyik be az egész. A sóbánya falát a só jelenti, azt pedig a víz sajnos elég jól oldja. A stabilitást a sórétegek közti kőzetek adják, de egy kockázatelemzés biztos lesz most, hogy érintheti-e ez a felszín stabilitását is. A helybelieknek persze nemcsak ezzel, de egy 260 éves örökség elvesztésével, Székelyföld egyik legnagyobb turistalátványosságának elvesztésével kell együtt élniük.

Fotó: YouTube / Székelyhon

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre